Beruházás

2024.05.19. 09:52

Átadták a nagyváradi repülőtér új utasterminálját

Történelmi pillanatnak nevezte a szombati napot közleményében a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér, mely bejelentette, hogy megnyílt a létesítmény új utasterminálja.

Forrás: Nagyváradi Repülőtér

BN-összeállítás

Kellemes meglepetésben volt részük szombaton a Nagyváradról Hurghadába tartó járat utasainak, ők voltak ugyanis az elsők, akik beléphettek az új terminálba. Itt a reptér személyzete üdvözölte őket, személyre szabott ajándékokat és süteményeket is kaptak, hogy kellemesen kezdjék az utazásukat. Ezzel a gesztussal és kis ünnepséggel tette emlékezetessé a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér azt, hogy megnyílt az új utasterminál. Az ebből az alkalomból kiadott közleményben az intézmény jelzi azt, hogy a nagyváradi repülőtér új termináljának átadása jelentős lépés a létesítmény infrastruktúrájának fejlődésében és modernizálásában. A korszerűen felszerelt terminál a repülőtér jelentős átalakulásának a kezdetét jelenti, hiszen további beruházások vannak folyamatban ott.

Forrás: Nagyváradi Repülőtér

Az új létesítmény másfél éven át épült. A két új terminálépület 12.900 négyzetméteren terül el, ami a réginél négyszer nagyobb. A repülőtérről induló és ide érkező utasokat szolgálja ki hat beszállókapuval, amiből hármat a schengeni, hármat pedig a nem schengeni célállomásokra utazók számára alakítottak ki. E bővítés nyomán a reptér óránként akár nyolcszáz utast is képes kiszolgálni. Az épületekben gyerekjátszótér, anya-baba szoba, üzlethelyiségek, hangszigetelt telefonfülkék várják az utazóközönséget, a reptér parkolóját 320 hellyel bővítették. Az utasok gyorsan feladhatják poggyászukat a hét self-check-in automatával, de megtehetik ezt a hagyományos módon is. A nagyváradi repülőtér geotermikus padlófűtéssel és 1,3 MW teljesítményű napelemrendszerrel növelte energiahatékonyságát, továbbá magába az épületbe intelligens energiahatékonyságnövelő rendszert szereltek be. A beruházást a 2014–2020 Nagy Infrastruktúra Operatív Programból finanszírozták, a költségvetés 234.730.092 lej volt, amiből a megpályázható összeg 184.904.569 lej. Ez utóbbi költség két százalékát az önrész tette ki, a többi több mint 181 millió lej vissza nem térítendő támogatásként segítette a projekt megvalósítását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában